Segítő szolgálat

Elsősegély program

A Johannita Segítő Szolgálat (JSSZ) 2006 óta foglalkozik elsősegély oktatással. Térítésmentes elsősegély programunkkal elsősorban középiskolásokat és felsőoktatásban tanulókat céloztunk meg. 30 órás alapszintű tanfolyamunk sikerét jelzi, hogy ma már egyszerre 10 középiskolában tartunk, közel 200 diáknak képzést az Iskolai Közösségi Szolgálat keretein belül. Ezen kívül félévenként mintegy 100 egyetemista, felvehető tárgyként végzi meghirdetett tanfolyamainkat. Iskolai oktatásokon túl, alkalomszerűen felnőtteknek, kis iskolásoknak és óvodásoknak is tartunk képzéseket.

Fontosnak tartjuk, hogy az önkéntes fiataljaink is részesüljenek elsősegély oktatásban és tudásukat mindig frissen tartsák, ezért heti rendszerességgel a lelki, közösségi együttléten túl, elsősegély feladatokat is gyakorlunk velük és egy nagy szimulációs gyakorlattal zárjuk az évet terényi táborunkban. Tudásokat évközben elsősegély-ügyeleteken hasznosíthatják.

2013-ban létrehoztuk szakellátói csoportunkat, hogy a szervezethez kapcsolódó egészségügyi dolgozók (mentőápolók, mentőtisztek, orvosok) is havi rendszerességgel tudjanak gyakorolni, tudásukat naprakészen tartani és fejleszteni.

Képzéseink nem korlátozódnak határon belülre, évente több alkalommal is tartunk a határon túli magyar lakta területeken is oktatást. Célunk minél több embernek megtanítani az alapvető életmentő beavatkozásokat, ezért tanfolyamjainkat térítésmentesen tartjuk.

Kérjük, segítse munkánkat adományával! Anyagi támogatáson túl örömmel veszünk minden olyan tárgybeli felajánlásokat is, melyek a képzéseinket segítik: (akár lejárt sterilitású) kötszerek, háromszögletű kendők, gumikesztyű, újraélesztési fantomok és egyéb oktatási segédeszközök, modellek, trénerek (mint például: intubációs-, mellkas trauma tréner, cricotómiás szimulátor, PTX modell, mellkascsövezést-, leszívást-, vénabiztosítást-, intraosszeális fúrást gyakorló modell).

Az anyagi támogatásokat a JSSZ központi bankszámlaszámára (OTP BANK Nyrt, 11705008-20410322) várjuk „elsősegély” megnevezéssel. Tárgybeli támogatás esetén érdeklődjön az elsosegely@johannitak.hu email címen, vagy telefonon, a 06-1-266-91-30 számon.

 

Háromkúti Iskola

A Gyimes-völgyi falu, Háromkút magyar iskolája 2012. március 9-re virradóan leégett. Az épületen kívül az iskolai berendezések, az adományként kapott felszerelés és a több mint ezer könyv is a lángok martaléka lett. Az alábbi tudósítás erről az esetről számol be.

http://tudositok.hu/5485/video/Leegett_az_iskola_Haromkuton

Széleskörű összefogás indult az iskola újjáépítésére,amelyet – többek között – az erdely.ma honlapon Kovács Csaba koordinált. Ő kereste meg a  Johannita Segítő Szolgálatot, amely az ügy mögé állt és a forint adomány egy részét a Központi bankszámláján gyűjtötte.  Szervezetünk a bankszámlára érkezett felajánlásokat kiegészítve 1,500,000 forinttal tudta támogatni az újjáépítést, amelyet 2013 szeptemberében jutattunk el az Asociatia Hármaskutért Egyesületnek. 2013 nyár végén hála Istennek elindulhatott az építkezés és az év végére már álltak az új épület szerkezetei. Reméljük, hogy a gyerekek és tanárok mielőbb birtokba vehetik az új iskolát, hogy megfelelő körülmények közt folytatódhasson a munka Háromkúton. Az adományozóknak ezúton is köszönjük támogatását!

Az új iskola épülő alapja
(2013. augusztusa)

Az új iskola épülő szerkezete (2013. decembere)

 

 

Zólyomi család

2014 januárjától a Johannita Segítő Szolgálat egy Udvarfalván (Marosvásárhely mellett található település) élő 11 gyerekes család támogatását karolta fel. A téli hónapokra a család szinte minden tartalékából kifogyott. Támogatásukban több szervezet is részt vállalt. A johanniták elsősorban az adományok gyűjtésének koordinációját vállalta fel.

Az édesapa ugyan kőművesként dolgozik, de sajnos a téli időszakban teljesen elfogytak tartalékjaik minden tekintetben, vagyis a tüzelőfától kezdve az élelmiszerig minden. A családról bővebben az alábbi cikkben tudnak tájékozódni:

http://erdely.ma/adomany.php?ad_id=7

Az adományokat a Johannita Segítő Szolgálat forint számlájára várjuk: OTP BANK Nyrt, 11705008-20410322. Kérjük a közlemény rovatba írják be, hogy „Zólyomi család”. Amennyiben lehetőségük van, kérjük segítségk adományaikkal a családot!

A gyűjtéssel kapcsolatos kérdéseiket az info@johannitak.hu e-mail címen várjuk.

Táti Gázrobbanás

2014. január 07-én hajnali ¾ 4-kor a Komárom-Esztergom megyei Tát településen egy családi ház robbant fel. Hála Istennek személyi sérülés nem történt, mert a házban lakó asszony és leánya éppen nem tartózkodtak otthon.

A robbanás azért következett be, mert betörők elloptak egy gázcsövet. A családi ház, amely nem volt biztosítva, a földdel lett egyenlővé. A detonáció 80 méter sugarú körben szórta szét az épület darabjait. A szomszéd házak falai is megrongálódtak, az ablakok kitörtek.

A Johannita Segítő Szolgálat (JSSZ) és a Református Egyház gyülekezetei gyűjtést kezdtek a nincstelenné vált asszony megsegítésére. Az adományokat a JSSZ központi bankszámlaszámára (OTP BANK Nyrt, 11705008-20410322) várjuk „TÁT” megnevezéssel.  A felajánlásokból eddig 2.000.000 forint gyűlt össze, amelyet az asszony lakhatásának megoldására fordítunk.

A linkre kattintva a károsulttal készült interjú nézve további információkat kaphatnak az esetről.

http://tv2.hu/musoraink/mokka/142366_betorok_miatt_robbant_fel_egy_tati_haz.html

Itt pedig megtekinthetik a károsulttal készült újabb interjút, egyben betekintését is nyerhetnek a megkezdett építkezésről. Az 2014. március 15-i interjút az adás 20 percétől találhatják meg.

http://www.mediaklikk.hu/musor/elo-egyhaz/

Amennyiben gyűjtésünkkel kapcsolatban kérdése merülne fel, keresse munkatársainkat az info@johannitak.hu e-mail címen.