Ahogy a Johannita Rend, úgy a Johannita Segítő Szolgálat is a kezdetektől fogva kiemelten kezelte az ifjúság ügyét. 1989-es indulásunk óta ezért is támogattunk számtalan egyházi, cserkész és egyéb ifjúsági rendezvényt, programot és kezdeményezést. A terényi tábor építésének megkezdésekor is a gyermekek és fiatalok közti munka elősegítése volt a cél. Szervezetünk saját ifjúsági munkája 2004-ben indult útjára, melynek vezér gondolata a közösség és a hit megélésén túl, az volt, hogy a fiatalok megtapasztalhassák a szolgálat egy keresztyén hívő ember életéhez szervesen hozzátartozik. A programok fontos elemét képezték és képzik a johanniták nemzetközi, nagy családjának megismerése, melynek részben a Johanniter International(JOIN) által szervezett ifjúsági programok és projektek adnak keretet. Az JOIN ifjúsági munkacsoportjának kezdetektől tagja a magyar szervezet is, és jelenleg a német testvérszervezettel közösen szervezi a nemzetközi ifjúsági munkát.
Az ifjúsági szekció dinamikus fejlődést és előrehaladást fémjelzi a Segítő Szolgálat 2006 évi Közgyűlése által hozott döntés, mely létrehozta az Ifjúsági Tagozatot.