Mátészalka

Alapításának éve: 2000

A szervezet tevékenysége:

A szervezet tevékenységét a 2000. évi nagy tiszai árvíz kapcsán kezdte meg. Három község (Tákos, Csaroda, Hetefejércse) gyermekeit vette pártfogásába, közvetlenül és az óvodákon keresztül is segítette őket. Gyermeknapi és Mikulás programok szervezésében vett részt, valamint a hamburgi JUH szervezet közreműködésével, iskolai eszközökkel, édességgel és játékokkal rendszeresen támogatták őket.

A segélyszállítmányok intézése mellett a helyi szervezet aktívan bekapcsolódott a Johannita Segítő Szolgálat központi akcióiba, és a központtól származó anyagi forrásokból jelentős részt vállalt a Mátészalkai Református Iskola létrehozásában. Az első iskolatáblát, padokat és 25 számítógépet szállítottak az iskola részére. Ezt az intézményt valamint 6 óvodát és egy bölcsödét rendszeresen támogat a Hamburgból érkező iskolaszerekkel, játékokkal. Így a gyermekintézmények a Johannita Segítő Szolgálat Mátészalkai Helyi Szervezetét egyik legfőbb támogatójukként ismerik el.

2004-ben az eddigi legnagyobb vállalkozásként saját kivitelezésben épített fel Mátészalkán egy játszóteret, amelynek létrehozását a hamburgi Johanniter-Unfall-Hilfe, a magyarországi Johannita Segítő Szolgálat központja, 3 jóléti alapítvány és 31 helyi vállalkozó is segített adományaival, munkájával.

Rendszeres segítséget ad a mátészalkai Területi Kórháznak is, ahová a hamburgi szállítmányokból származó multifunkciós kórházi ágyakat, egyéb kórházi segédeszközöket, ágyneműket juttat.

További támogatottak:

I. Magyarországon:

  1. Családsegítő Központ Mátészalka:
  2. Nagycsaládosok Egyesülete
  3. Nagydobosi Fogyatékosok Fogyatékosok Gyermekotthona és családi közösségei
  4. Segítőkéz Otthon Ópályi
  5. Elme Szociális Otthon Nyírbéltek
  6. Csengeri Református Szociális Otthon
  7. Gyermek és Ifjuságvédő Intézet Mátészalka
  8. Mátészalka 6 városi óvodája

II. Határon túl

  1. Kárpátaljai gyerekek fogadása az árvizek idején
  2. Kárpátaljára segélyszállítmány eljuttatása